Az Erdélyi Mezőség nem csak folyóköz, hanem tóköz is. Okkal nevezték eleinte Tóvidéknek. Akkoriban több mint negyed századnyi tiszta tó tulajdonjogáért viszálykodtak a szállásterületek birtokosai. Később „e tavak ellen irtóháborút indítottak. Lecsa­polás néhány szekér szénáért” .

Az irtóháború következményeként Herman Ottó (1835-1914) már csak vagy húsz tóban (Cegei-, Me­ző­záhi-, Széki-, Madarasi-, Szentegyedi-, Mező­tó­há­ti-, Sályi-, Katona-, Mezőménesi-, Bándi-, Báldi-, Me­ző­­kapusi-tó) halászott, madarászott, az akkoriban megalakult Erdélyi Múzeum-Egyesület (1859) bú­vá­ra­ként.

A 20. század elején még megvolt a húsz tó. A Kárpát-medence körüldarabolása után az új gazdák ezeket sem kímélték. Csak a Ce­gei-, a Katonai- és a széki Csukás-tó maradt meg; ez utóbbi természetvédelmi területté nyilváníttatott.