A települést 1316. előtt birtokként említik; 1327-ben Feulduar ;  1359-ben Feldvár, 1463-ban Holyagalja, 1667-ben Melegh-Földvár  formában fordul elő a neve.
A határában  föld (agyag) és fából készült vár maradványait találjuk  amely után származik a falu neve. Ferenczi G. kutatásai nyomán tudjuk, hogy Melegföldvár erőssége az „égetett falu” erődítmények sorába tartozik, tehát az Árpádok idejéből, a 11-12. századból származik.

Melegföldvár Horgas nevű  határrészében, az  1892-ben történt ásatás alkalmával találtak mamut csontot. Ez a lelet  Demsik Gyula jegyző útján Bakó Károly buzai lakos birtokába került.
  A régészeti leletek bizonyítéka szerint Melegföldvár ősrégi település. Az itt talált leletek a kő-, a bronz- és vaskori emlékek  vízmosások nyomán, vagy különböző mezőgazdasági munkák során kerültek felszínre. A talált leleteket az Erdélyi Történelmi Múzeum szakemberei hitelesítették. A régészeti tárgyakat a falu egyik nemes leszármazottja Felszeghy Ernő tanár gyűjtötte és rendszerezte, a gyűjtemény ma is nála található: különböző kőkori leletek ( csonttű, cserépedény maradványok, kőbalta), bronzkori leletek ( bronz és kerámia emlékek, amelyek a segesvári Wittenberg kultúrához tartoznak), római leletek ( pénzek Hadrián Kr.u.117-138 idejéből). Roska Márton kutatásainak eredményeként  őskori és római cserepek; jáspis gyártási hulladék(„e vidéken nem fordul elő, tehát behozatal) került elő.
Fontos történelmi emlék a Földvár határában található föld (agyag) és fából készült vár amely után származik a falu neve. Ferenczi G. kutatásai nyomán tudjuk, hogy Melegföldvár erőssége az „égetett falu” erődítmények sorába tartozik, tehát az Árpádok idejéből, a 11-12. századból származik. Búza  és Melegföldvár között K–Ny-i irányban húzódik a Delnica dombsora amelynek  közepe táján található az 532 m magas Várhegy.  Ezen a magaslaton a környezete fölé kb. 10 m relatív magasságba emelkedő kis dombot találunk, tetején kb. 20 m átmérőjű platóval. A központi dombot egy alacsonyabb szinten árok nélküli, kb. 8-10 m széles, sík terület veszi körül. A XIX században még megvoltak a sáncai és romokban a falrészei.
A hagyomány szerint a községtől mintegy 2 kilométernyire fekvő Nyerges határrészben épült egykor a község és csak  1300 körül költözött mai helyére. Ebben a határrészben találtak olyan régészeti leleteket melyek ezt a feltevést igazolják. 
A település lakóit nemesekként említik a XV században. A királyság korában itt birtokosok: a Losonczi Bánffy , Cserényi, Iklódi, Földvári családok. A fejedelemség idejében rajtuk kívül: a Kozárvári, Suki családok. 1866-ban nemesi jogú  birtokosai voltak: Felszegi Ádám, Mohai Károly, Mátyás Károly, Rácz Dezső, Dési Domokos, Szabó Lajos és Miklós, Pál Károly (Vingárdból) és Kendeffy Árpád (Kolozsvárról).
Történelmi események:
- 1602-ben olyan mértékű pusztulás éri, hogy csak 3 lakós marad meg.
- 1690-ben a tatárok a községet és templomát  kirabolták s lakói közül többet elhurcolnak
- a román lakosság a XVII-században telepedik le
- a Rákóczi szabadságharc alatt újra elpusztul
- 1848  a románok  Felszgehy Péter birtokost  meggyilkolták