Dés (Dej)

Belső-Szolnok, majd 1876-tól Szolnok-Doboka vármegye székhelye. A középkorban sóbányászati központ, bányászváros.

Kolozsvártól 57 km-re északkeletre a Kis- és Nagy-Szamos összefolyásánál fekszik. A város a Bakó, a Béla és a Rosza dombokra települt.

Leírás
Látnivalók
Galéria

Etimológiája

A hagyomány alapján őseink a város helyén pihentek meg és imádkoztak, miközben háromszor "Deus"-t kiáltottak. Ezzel szemben neve valójában puszta személynévből (Des) ered. A román és a német név a magyarból való. Dés nevét 1214-ben Dees néven említették először oklevélben, mint sószállítóhelyet.1236-ban Deeswar, 1310-ben Deesvitta, 1351-ben Deés, Deéswár néven fordult elő. Német neve Burglos, latinul Dyonisiopolis volt.

Története

Rómához hasonlóan hét dombra épült: a Rózsahegyre, a Bélahegyre, a Kakashegyre, a Szentpéterhegyre, Malatóra, Bakóra és Kádbükkre. A monda szerint a Rózsahegyen volt Rózsa vára, a Bélahegyen pedig Béláé.

Bakóra a Törvényfa utca vezet fel, ebből is következik, hogy itt voltak az ítélet-végrehajtások és a boszorkányégetések.

Hivatkozások

Dési polgármesteri hivatal honlapja (román nyelven)

Erdély ma

Szabó T. Attila: Dés települése és lakossága

Források

Dés monográfiája

Dés, Református templom

Felhők közé magasodó toronysisakjával egyedi a Dés központjában emelkedő református templom sziluettje. Dés magva a désaknai és széki sóbányák védelmére létrejött királyi vár, a 11-12. századi Désvár volt, de egy itt talált 10. századi kard alapján már a honfoglalók is megtelepedtek itt.

Tovább...