Beresztelke (Breaza)
Szászrégentől 5 km-re nyugatra a Lúc-patak jobb partján fekszik. Községközpont, Kisfülpös és Magyarfülpös tartozik hozzá.
Etimológiája
E helységnév, a református egyház tulajdonában levő úrvacsorai kenyérosztó tányérok peremén is megtalálható, egyik 1771-ből, másikpedig 1731-ből való. 1503-ban pedig Berecztelke néven jelentkezik az okiratokban.
Története
Beresztelke eredete visszanyúlik a XIII századba, vagy még mélyebbre. A falu első említése okiratokban 1319-ből való Berycteluke néven.
Határaival együtt részese volt egy nagykiterjedésű birtoktömbnek, melynek akkor Simon bán volt az ura. Ez a terület a hozzá tartozó falvakkal, uradalmakkal együtt gazdát cserélt akkor, amikor a Gertrudisz királyné ellen szőtt öszeesküvés révén Simon bán is gyanúba keverült, kegyveszetté lett, s birtokaitól megfosztották. Uradalmai, falvak, erdők, földek a Tomaj nemzetség losonci ágának egyik tagjára szállottak, akit Istvánnak hívtak, és akinek apja szintén bán, tehát magas méltóságot viselő férfiú volt. Ez a Bánffy család uralta aztán ezt a vidéket a trianoni döntés utáni 1920-as években bekövetkezett romániai agrárreformig.














