Az az ügyes magyar gyerek,
Aki sohase kesereg.

Túl a vízen, egy faluba,
Szeret engem egy viola,
Violának minden ága,
Szeret engem mindahánya.

Túl a vízen Túlvilágon,
Füge terem minden ágon,
Fügét szedtem, de nem ettem,
A babámé nem lehettem,

Az én rózsám fürjmadár,
Selyemkeszkenőbe jár,
Ahogy megyen az utcán,
Rózsa nyílik a nyomán,

Lapi, lapi csere lapi,
Gyere rózsám hozzám lakni,
Hogyha nem jössz hozzám lakni,
Száradj el mint a falapi.

Szállj le kakas a kapuról,
Igyál vizet a lapuról,
Mer a Szamos befagyott,
A szeretőm elhagyott.

Úgy szeretek játszódni,
Mint a réce fürödni,
Míg a réce a vízbe,
Én a babám ölébe.

Aki itten most ugrik,
Egész éjjel aluszik,
Ezt a kicsit kiteszem,
Hazamegyek lefekszem.

Addig élek, amíg élek,
Amíg bennem zeng a lélek,
Zeng a lélek, zeng a szó,
Zeng a szerelemajtó.

Ez a legény úgy néz ki,
Kéne neki valami,
De én biza nem adok,
Inkább szűzön maradok.

Jó a mézes pálinka,
Bolond aki nem issza,
Lám én csak ezt szeretem,
Ezért nagy a fenekem.

Voltam leány, vagyok is,
Adok csókot, kapok is,
Ez a legény olyan vót,
Egyet kapott, majd meghótt.

Házunk előtt méy verem
Benne él a szerelem
Kinyittatni nem merem
Mert kiszáll a szerelem!

Ez a legény olyan szép,
Mint a három lábú szék,
De csak azért olyan szép,
Három lábú mint a szék!