Pókakeresztúri református templom
Az eredetileg katolikus templom és egyházközség az erdélyi reformáció terjedése alkalmával már református gyülekezetté lett.
Története
Minden időkben kemény küzdelmet követelt Pókakeresztur lakóitól az élet.
A győzedelmes tatár hordák a mezőség felégetése után Pókakereszturra is megérkeztek. A lakosság a templom körül védte magát. Mikor a védők elhullottak, az öregek, asszonyok és gyerekek a templom kemény kőfalai között találtak védelmet. A támadó hordák a templomot felégették, de a templom belsejébe behatolni mégsem tudtak.
A Básta korszakban, a mezőség pusztulása alkalmával, Pókakerszturank igen nehéz megpróbáltatás jutott.
A pusztítás és a pusztulás felett Pókakerszturon mindig diadalmaskodni tudott a hívő és áldozatot hozni tudó emberi lélek. Temploma újból felépült, és szebb lett mint azelőtt volt.
Leírása
Régi gótstílű templomának kis hajója erre a bizonyíték, melynek északi oldalában elfalazva megvan még a régi sekrestyébe nyíló, terméskőből kifaragott kőajtó. A templomban ma is látható a szószék mellé beépítve a régi, kőből faragott keresztelő medence.














