0. nap - Mezőség
Az idén a hatodik, húha, ez így leírva, milyen súlyos, oda jutottunk lassan, hogy augusztus első hetében - kiábrándult, értetlenkedő vagy vigyorgó arccal - kérdezik a rokonok és a haverok, hogy megint mentek???
Indul a VI. Erdélytúra
Az idén a hatodik, húha, ez így leírva, milyen súlyos, oda jutottunk lassan, hogy augusztus első hetében - kiábrándult, értetlenkedő vagy vigyorgó arccal - kérdezik a rokonok és a haverok, hogy megint mentek??? Háááát nincs elég eszed fiam, nem volt elég??? Már nincs is mit nézzetek, azt kell higgyem, hogy a buli kedvéért mész csak. Vagy: óóóóó, olyan jó nektek, én úgy készülök már vagy három éve, de még sosem sikerült, mert nincs biciklim, nem értem rá, vagy pont nagy akció volt a horvátországi nyaralásoknál- megjegyz.: az egyik főszervezőnek még 6 év túrázás után sincs biciklije.
9 éves kortól elkezdhető
Az idén a legfiatalabb résztvevője a túrának 9 éves, s a két legidősebb pedig 1958-as születésű, azaz.. 52 éves. Az átlag továbbra is 30 körül sűrűsödik.
- Az idén hova mentek? Mezőségre. Magyarfülpösről indulunk, oda érkeztünk első este. Az odavezető út nagyon nagyon meghozta a bicikliző kedvünket, ugyanis olyan gödrös, hullámos volt, hogy a csapat nagy része tengeribeteg lett, s még utána két órával is a gyomrunk az út hullámaira hullámzott, szóval vártuk, hogy kiszálljunk az autóból-hajóból, és biciklire pattanjunk.
Az idei bemutatkozás kicsit hosszúra sikerült, mert mindenki egyel több dolgot kellett elmondjon magáról az előtte szólóhoz képest, többek között a rajta levő alsónemű leírását, ez kérem, ha nem tudták, túra előtt egy nappal nagyon fontos információ.
A bejárandó erdélyi tájegységről pedig azt tudtuk meg, hogy nem hiába Mezőség a neve, mert itt aztán egy fia erdő vagy hegy sincs, csak domb. Tó sincs* vagy bármi, ami enyhítené a biciklis ember 3o fokban való tekerésének a körülményeit. Ahol hűsölhetnénk egy kicsit, az a sok kastély, de oda úgy sem engednek be. Elalvás előtt a magyarfülpösi iskola falán olvastuk, hogy csak a mesékben léteznek boszorkányok, sárkányok, lovagok, gentlemanek, télapó stb. saztán belealudtunk a ping-pong labda pattogás édes zajába.
* Megj.: ez nem igaz, van tó, sőt (szerk.)















Kommentek
Tempó! Tempó! :)
Na es en gratulalok Mate komanak, ugyeskedjen csak es vigyazzatok a stracra!
Jo tekerest es enyhen felhos idojarast nektek!
Ehhez az íráshoz nem lehet kommentelni.